



Központunk megalapítása óta számos humanitárius projektben vesz részt és törekszik segítséget nyújtani a rászorulóknak.
Szervezetünk a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet helyi partnereként részt vett a 1998-as és 2001-es kárpátaljai árvízi kármentésítésében. Támogatást nyújtottunk a 2002-ben Lviv mellett történt légi katasztrófa, a 2004-ben történt Novobogdanovkai lőszerraktár robbanás áldozatainak, illetve a 2008—ban Ivano-Frankivszkban történt árvíz károsultjainak.
Az elsők között reagálva az ukrán válságra, a Központ sürgősségi és alapellátás fejlesztésébe kezdett Kárpátalján és Ivano-Frankivszkban a válság rehabilitációs szakaszának kezelésére 2014-ben. A projekt keretében a Beregszászi járásban működő 32 falusi rendelő kapott életmentő és alapfokú orvosi ellátáshoz szükséges eszközöket, az Ivano-Frankivszki megyei gyermekklinika pedig 2 új vizsgáló monitorral lett gazdagabb.
2014-ben a Kijevben történt összecsapásokat követően félmillió forint értékben nyújtottunk humanitárius támogatást a sebesültek ellátásához. Magyarország Külügyminisztériuma által felajánlott további 2 millió forintos keretből újabb, a sebesültek ellátáshoz szükséges kórházi eszközökből álló adományt adtunk; mindezzel támogatva az ukrajnai belső menekülteket Ivano-Frankivszkban és Lembergben.
2012-től kezdődően tanszercsomaggal és nélkülözhetetlen iskolai eszközökkel is támogatjuk a Beregszászban és a járásban élő hátrányos helyzetű gyermekek iskolakezdését ezzel is a tanulásra ösztönözve és egyenlő esélyhez juttatva a gyermekeket.
Az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ a Hungary Helps Program keretében a kárpátaljai lakosságot kívánta támogatni a koronavírus járvány okozta egészségügyi válsághelyzet hatásainak csökkentése érdekében. A Központ a koronavírus-járvány megjelenése óta számos alkalommal működött közben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium által biztosított adományok célba juttatásában.
2020 áprilisában Magyarország Kormánya által felajánlott szállítmány – 100 000 védőmaszk és több tízezer egyéb védekezéshez szükséges eszköz: védőszemüvegek, védőruházatok és fertőtlenítőszerek – érkezett Budapestről Beregszászba. A védőfelszerelések és higiénés eszközök kiosztását az Ökumenikus Segélyszervezet végezte. Az Ukrajna számos régiójában évtizedek óta humanitárius és fejlesztési munkát végző szervezet a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium felkérésére vállalta a segítség gyors célba juttatását.
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet még ugyanabban az évben, 2020 októberében Beregszászban adta át a kárpátaljai kórházaknak a magyar kormány által adományozott lélegeztetőgépeket. 2021 januárjában újabb nagyértékű magyar adomány érkezett; ezúttal 50 db lélegeztetőgép melyek 10 megye 46 kórházába kerültek.
Ha teheted, kérjük, támogasd adományoddal az ADVANCE beregszászi központjának munkáját, hogy még több családot segíthessünk élelmiszerrel, tüzifával és gyermekfejlesztő programokkal!
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.