



Az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ 2000-ben alakult meg a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Svájci Protestáns Segélyszervezet (HEKS) és ukrajnai magánszemélyek összefogásának eredményeképp. Célunk, hogy szociális, oktatási és humanitárius programok végrehajtása útján jobb körülményeket biztosítsunk nehézsorsú családok és gyermekek számára.
Tevékenységünket nyitottság és az emberbaráti elvekhez való ragaszkodás szellemében végezzük. A Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörös Félhold által közösen kidolgozott, az ENSZ által is elfogadott működési alapelvet követve végezzük munkánkat.
Tevékenységeink fő területei:
· a kárpátaljai civil szféra fejlődésének elősegítése,
· humanitárius segítségnyújtás válsághelyzetekben,
· felzárkóztató és fejlesztő programok gyermekek számára,
· támogatás és esélyegyenlőség biztosítása azok számára, akik társadalmi, gazdasági vagy szociális okok miatt hátrányos helyzetbe kerültek
Közösségünk képzett szakemberekből, lelkes támogatókból és áldozatkész partnerekből áll, akiknek köszönhetően a Központ több, mint 20 éve sikerrel végzi humanitárius és fejlesztési tevékenységeit.
Igazgató: Fischer Mária
Partnerek:
Magyar Ökumenikus Segélyszervezet https://segelyszervezet.hu/
HEKS – https://en.heks.ch/
Európai Unió https://europa.eu/
Batory Foundation – https://www.batory.org.pl/en/
Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma https://kormany.hu/kulgazdasagi-es-kulugyminiszterium
APRODEV (Association of World Council of Churches related Development Organisations in Europe)
Corvinus Egyetem https://www.uni-corvinus.hu/
PH International – https://www.ph-int.org/
Project Harmony, Inc. Ukraine
USA Ukrajnai Nagykövetsége https://ua.usembassy.gov/
World Childhood Foundation – https://childhood.org/about-childhood/
Bethlen Gábor Alap – https://bgazrt.hu
Megyei Jogú Városok Szövetsége http://www.mjvsz.hu/
Beregszász Város Önkormányzata – http://beregovo-beregszasz.gov.ua/ua/
Beregszászi Városi Tanács Oktatási és Kulturális Főosztálya – https://beregovo-dec.gov.ua/
Beregszászi Járási Közigazgatási Hivatal – https://bereg-rda.gov.ua/
Helyi vállalkozók, akikkel kapcsolatban állunk:
Knobloch Sándor
Danyilas Ihor
Kulikovszkij Halina
Popovics Mária
Ha teheted, kérjük, támogasd adományoddal az ADVANCE beregszászi központjának munkáját, hogy még több családot segíthessünk élelmiszerrel, tüzifával és gyermekfejlesztő programokkal!
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.