Intenzív két napot töltött együtt a projektcsapat Beregszászon

Szakmai workshopon vettek részt a Biztos Kezdet Gyerekházak – határokon átnyúló együttműködési programban dolgozó munkatársak az ukrajnai Beregszászon május 18. és 19. között. Az interaktív képzésen a csapatmunka erősítése, a tudástranszfer és az önismeret állt középpontban, amit egyéni, kiscsoportos és egész csoportos gyakorlatok is szolgáltak. A résztvevők a workshop keretében olyan családokhoz is ellátogattak, akik a beregszászi Biztos Kezdet Gyerekház kliensi köréhez tartoznak, ami bőven biztosított táptalajt a magyarországi és ukrajnai körülményeket összehasonlító beszélgetéseknek.

A workshop hangulata végig nyitott, elmélyült, ugyanakkor várakozással teli és fegyelmezett volt. A résztvevők először betekintést kaphattak a helyi BKH működésébe egy animátor-támogatott foglalkozáson keresztül, melynek keretében a gyerekek fejlesztő játékokon vettek részt, az édesanyák pedig számos jó tanácsot vihettek haza magukkal. Ezután a segítő szakemberek önismereti tréningje következett, majd a BKH segítségnyújtásának fizikai kereteinek és feltételeinek tényezőiről beszélgettek több, csoportos gyakorlat segítségével.

A második napon a szakemberek a rendszerszemléletű stratégiai tervezésről és a Gyerekházakat meghatározó környezeti hatásokról is intenzív párbeszédet folytattak, amit csak a vészesen fogyó idő tudott kordában tartani. Kimozdulva a workshop helyszínéről a munkatársak meglátogattak két, nehéz körülmények között élő és a beregszászi BKH-t látogató családot is – öröm volt tapasztalni, hogy az intézményben tanult praktikák, technikák termékeny talajra hullottak, és azok használatával gyermekeik mellett a szülők is elindulhattak a fejlődés útján.

 A záróösszegzésnél teljes egyetértés mutatkozott abban, hogy az ilyen alkalmak különlegesen fontosak, hiszen ilyenkor van igazán lehetőség a munka szakmai tapasztalatainak átbeszélésére, a tanulságok levonására. Hiányérzet azért mindenkiben maradt, mivel az együtt töltött és tapasztalt két nap minimum két újabb napra adott volna beszédtémát.

Az Európai Unió Biztos Kezdet Gyerekházak – határokon átnyúló együttműködési programjának (HUSKROUA/1901/8.2/0061) célja az újszülött és kisgyerekes (0-3 éves) családok egészségügyi helyzetének javítása Beregszász városban és járásban. A projekt keretében az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ Jótékonysági Alapítvány a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködésben tanácsadást nyújt a régióban élő, hátrányos helyzetű családoknak, valamint a Magyarországon már sikeresen működő Biztos Kezdet Gyerekház programszolgáltatások kárpátaljai kiterjesztésén munkálkodik.

A megvalósítás helyszínei: Ukrajnában Beregszász, Makkosjánosi, valamint a beregszászi kistérség, Magyarországon Szendrő, Olaszliszka és Boldogkőújfalu
A támogatás összege: 334.284,19 EUR
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2023. december 31.
Program honlapja: https://huskroua-cbc.eu/
Projekt azonosítószáma: HUSKROUA/1901/8.2/0061

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásában valósul meg.

Kapcsolódó tartalmak