Közeleg a húsvét! A nagyhéten szendrői, olaszliszkai, boldogkőújfalui és beregszászi Biztos Kezdet Gyerekházaink is lázasan készülnek a kereszténység legnagyobb ünnepére Magyarországon és Kárpátalján egyaránt. A közösségek lelki ráhangolódása mellett az édesanyák és gyermekeik kézműves foglalkozás keretében húsvéti ajtókopogtatókat, dekorációkat készítettek, hímestojást festettek otthonaik feldíszítésére. A kézműves programokon kívül sütés-főzés is részét képezte a hangolódásnak.

Kapcsolódó tartalmak

Új Biztos Kezdet Gyerekház nyílik a Beregszászi járásban
FacebookEmailLinkedIn Folytatódnak az új Biztos Kezdet Gyerekház felújítási munkálatai Jánosiban. A beruházás eredményeként létrejövő intézményben foglalkoztató helyiség, konyha és egy zárt kültéri terasz is kialakításra kerül. A korai fejlesztést támogató Gyerekház a tervek szerint fontos szerepet játszik majd a régió életében, képzett szakembereken keresztül támogatva az eltérő élethelyzetből induló gyermekeket és szüleiket nehézségeik leküzdésében. Az…

Iskolakezdési támogatás
Byadvance
FacebookEmailLinkedIn Kárpátalján hosszú évek óta foglalkozunk gyermekek fejlesztésével és felzárkóztatásával az Advance beregszászi központjában. 2021-ben sem maradt el az Ökumenikus Segélyszervezettel közös iskolakezdésitámogatás, melyet ezúttal a segélyszervezet stratégiai partnere, az EU-FIRE Kft. biztosított. A 4-10. osztályos diákok nagy örömmel vették át a tanszercsomagokat, amelyek különböző írószereket, füzeteket és a tanuláshoz szükséges alapvető felszereléseket tartalmazták.

Anyák- és gyereknapi készülődés a Gyerekházakban
FacebookEmailLinkedIn Május kiemelt hónap a Biztos Kezdet Gyerekházak életében: május első vasárnapján anyák napját, a végén gyereknapot ünnepeltek intézményeink Kárpátalján és Magyarországon egyaránt. Szendrő, Boldogkőújfalu, Olaszliszka és Beregszász gyerekházainak változatos programjai anyák napján elsősorban az édesanyák körül forogtak: közös étkezést követően Boldogkőújfalun ajándékot kaptak, Olaszliszkán pedig közösen otthoni dekorációkat készítettek az intézmény dolgozóival közösen. A…

Közös képzésen vettek részt munkatársaink
FacebookEmailLinkedIn Háromnapos, közös szakmai tréningen vettek részt Szendrőn a Biztos Kezdet Gyerekházak (BKH) – határokon átnyúló együttműködési programban résztvevő Gyerekházak munkatársai és a projekt szakmai vezetése. A képzés kimondott célja a személyes ismeretségek, a BKH-k közti tudástranszfer, az egységes szakmai irányvonal és közös célok megerősítése, valamint a szakmai kihívások esetmegbeszéléseken alapuló kiértékelése. A képzés első napján a…

Biztos újrakezdések Beregszászon
FacebookEmailLinkedIn Az elmúlt hónapokban úgy tűnhetett, feje tetejére állt a világ: Ukrajnát háború sújtja, és sokakon lett úrrá a bizonytalanság a saját jövőjüket illetően. Ez hatványozottan igaz a kárpátaljai Beregszász Biztos Kezdet Gyerekházának (BKH) anyukáira is, hiszen a határokon átívelő program ukrajnai elemei is felfüggesztésre kerültek a háború első napjaiban, csak Magyarországon folytatódott a munka….

Biztos Kezdet Gyerekházak – határokon átnyúló együttműködési program
Byadvance
FacebookEmailLinkedIn A projekt célja az újszülött és kisgyerekes (0-3 éves) családok egészségügyi helyzetének javítása az ukrajnai Beregszász városban és Beregszász járásban. A projekt része a Biztos Kezdet Gyerekház programszolgáltatások bevezetése valamint bővítése, továbbá tanácsadás nyújtása a régióban élő leginkább hátrányos helyzetűek számára. A projekt keretében három magyarországi Biztos Kezdet Gyerekház szolgáltatása is fejlesztésre kerül. A…