Biztos újrakezdések Beregszászon

Az elmúlt hónapokban úgy tűnhetett, feje tetejére állt a világ: Ukrajnát háború sújtja, és sokakon lett úrrá a bizonytalanság a saját jövőjüket illetően. Ez hatványozottan igaz a kárpátaljai Beregszász Biztos Kezdet Gyerekházának (BKH) anyukáira is, hiszen a határokon átívelő program ukrajnai elemei is felfüggesztésre kerültek a háború első napjaiban, csak Magyarországon folytatódott a munka. Bár a bizonytalanság továbbra is nagy, ám a szükség még nagyobb – ezért a beregszászi intézmény Pércsi Szilvia szakmai vezetésével ismét kinyitotta kapuit a kisgyerekes anyukák előtt.

A beregszászi BKH összes játéka és felszerelése hosszú hónapokig a Bethlen Gábor Líceumban elszállásolt belső menekültek szolgálatába szegődött, Szilvia is az ottani gyermekeknek tartott foglalkozásokat a szeptemberi iskolakezdésig. Október elejétől azonban újra a foglalkozásoké a főszerep; mind a munkatársak, mind a játékok visszatértek eredeti állomáshelyükre. Változás, hogy a februárban még 15 fős csoportból mindössze 7 édesanya maradt Beregszászon, Szilvia elmondása szerint ők már nagyon várták, hogy újra ilyen körben is találkozhassanak. Hozzájuk csatlakozott még három új anyuka, így összesen 13 gyerekkel kezdődtek meg fejlesztések, és további jelentkezők is vannak. Szilvia azt is elmondta, hogy kapcsolatban vannak belső menekült édesanyákkal is, így a jövőben várható, hogy ők is csatlakoznak a fejlesztő foglalkozásokhoz.

A háború kezdete óta eltelt időben bár hivatalos foglalkozások megtartására nem volt lehetőség, Szilvia mégsem engedte el az édesanyák kezét. A heti szintű online és telefonos kapcsolattartást az anyukák igényelték is, hiszen egy ilyen nehéz helyzetben nagy szükség van a védőnők szakmai tanácsai által nyújtott biztos kezdetre. A körülmények, amelyek meghatározzák a szociális munkát, szintén változtak. Az állandó légiriadó, az apák távolléte nagyon sok feszültséget generál, ami mindenkit megvisel. Ezen túl az infláció miatt a legtöbbször nehéz szociális körülmények közül érkező anyák a legnagyobb igyekezettel sem tudnak minden, gyermekneveléshez szükséges felszerelést kigazdálkodni. Az újrakezdés ezért is volt fontos, hiszen a BKH-ban védőnői, orvosi és gyermekfejlesztői figyelem párosul ahhoz a gondoskodáshoz, amelyben baba és mama egyaránt részesül.

Nem csak a foglalkozások indultak újra ősszel, hiszen a BKH mögött álló ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ Jótékonysági Alapítvány a beregszászi járás más falvaiban is tart kisdedgondozási tanácsadásokat. Dr. Bodnár Eleonóra vezetésével három hét alatt Nagybégányba, Badalóba és Jánosiba is ellátogattak kollégáink, ahol őket és tanácsaikat egyaránt lelkesen fogadták az anyukák. A nőgyógyászati vizsgálatok fontosságát hangsúlyozó ismeretterjesztő előadás sok kérdésre adott választ, sőt, többen is jelentkeztek kivizsgálásra a tanácsadást követően. Elmondható tehát, hogy bár a helyzet továbbra sem könnyű a háború sújtotta országban, a program újra indításának szükségszerűségét a foglalkozásokon és tanácsadásokon résztvevők igényei teljes mértékben alátámasztják.

Az Európai Unió Biztos Kezdet Gyerekházak – határokon átnyúló együttműködési programjának (HUSKROUA/1901/8.2/0061) célja az újszülött és kisgyerekes (0-3 éves) családok egészségügyi helyzetének javítása Beregszász városban és járásban. A projekt keretében az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ Jótékonysági Alapítvány a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködésben tanácsadást nyújt a régióban élő, hátrányos helyzetű családoknak, valamint a Magyarországon már sikeresen működő Biztos Kezdet Gyerekház programszolgáltatások kárpátaljai kiterjesztésén munkálkodik.

A megvalósítás helyszínei: Ukrajnában Beregszász, Makkosjánosi, valamint a beregszászi kistérség, Magyarországon Szendrő, Olaszliszka és Boldogkőújfalu
A támogatás összege: 334.284,19 EUR
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2023. december 31.
Program honlapja: https://huskroua-cbc.eu/
Projekt azonosítószáma: HUSKROUA/1901/8.2/0061

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásában valósul meg.

Kapcsolódó tartalmak